2008. december 22., hétfő

Palócleves



Most más tollával ékeskedem: ezt a finom levest nem én főztem, én csupán dokumentálom. Na jó, azt a takaros kis kenyeret a leves mellé én sütöttem a ciabatta receptem szerint.
Vannak ételek ugyanis, amiket a Mami készít a legjobban a világon, a palócleves az egyik ilyen. De megkérdeztem, hogy hogy készül, és lépésről lépésre elmagyarázta. Íme az autentikus palócleves á la Mami:

Pörköltalapot készítünk, vagyis egy jókora fej hagymát apróra vágunk és kis olajon megpirítunk. Félidőben hozzáadunk kb hat gerezd zúzott fokhagymát, és ezzel együtt pirítjuk készre. Aztán rászórjuk a pirospaprikát, gyorsan elkeverjük és rögtön felöntjük egy kis vízzel. Amikor elfőtt a víz, rádobjuk a fél kiló kockára vágott
pulykacombot, kicsit pirítjuk, míg kifehéredik. Ekkor megsózzuk, borsozzuk, babérlevéllel és egész köménnyel hintjük meg, és felöntjük vízzel. Inkább rövid lén pároljuk szép lassan rotyogva. Amikor félig puha, akkor mehet bele kb 45 dkg zöldbab és ugyanennyi felkockázott krumpli. Még egy adag vízzel felöntjük, és addig főzzük, amíg minden puha lesz. Ekkor hőkiegyenlítéses módszerrel behabarjuk. Na, ma is tanultam valamit. Ez a komoly szakkifejezés a következőket jelenti: két deci tejfölhöz egy púpos evőkanál lisztet szórunk és addig keverjük, amíg teljesen sima, csomómentes lesz. Aztán a forró levesből két merőkanálnyit keverünk a tejfölhöz, és ezt is simára keverjük. Végül az egészet belekeverjük a levesbe.
Mami azt mondta, hogy még egy pici ecettel is szokta savanyítani.
Nekem ez az egyik kedvenc levesem. Nagyon tartalmas.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése