2012. december 12., szerda

Tárkonyos-áfonyás pulykaraguval töltött gombafejek





Ebből a ronda fotóból is látszik, hogy milyen régen posztoltam valami finomat...  Amikor utoljára írtam ide receptet, Karcsi bácsi még vígan pecázgatott a Dunán, én meg napfénynél tudtam lefényképezni az eredményt. Most meg.... Jönnek a bevakuzott, sötét képek, brrr.
Nem voltam valami kreatív mostanság a főzés terén. Ma azonban határozottan megjelent lelki ízlelőbimbóim előtt egy ízvilág, és meg is valósítottam az elképzelést, azaz:

Egy nagy pulyka-alsócombot megtisztítottam és apró kockákra vágtam. Olívaolajon megpirítottam a húskockákat, majd megszórtam négy gerezd apróra vágott fokhagymával és egy szintén apróra zúzott, kicsumázott csilivel, valamint a gombafejek (10 db átlagos méretű) kicsavart és összavágott tönkjével együtt összepirítottam. Pár megtisztított kakukkfű és tárkonylevélkével hintettem meg, megsóztam, borsot tekertem rá, majd felöntöttem kb másfél deci testes vörösborral. A bort nem pároltam el teljesen, mert még céljaim voltak vele, de a raguhoz kevertem egy nagy evőkanál áfonyadzsemet. A gombafejeket némi olívaolajjal kikent hőálló tálba rakosgattam, és megtöltöttem őket a raguval. A visszamaradt levet összekevertem két kanál tejföllel, és az egészre öntöttem, majd betoltam a sütőbe, és addig sütöttem, amíg a gomba megpuhult.

Tálalásnál azt mondtam, hogy jó étvágyat a gombafejekhez és a krumplipüréhez... azonban csaltam, mert karfiolpüré volt némi krumplival keverve, csak hogy  a gyerekbe is bele lehessen csempészni a krumplin kívül egyéb zöldségfélét... Persze hogy észre se vette, jó étvággyal befalta. Majd amikor a tányért is kinyalta, élárultuk a turpisságot. Fúúúújjj, karfiol! - mondta.

2012. szeptember 30., vasárnap

Márna



Nagyon jó dolgunk van mostanság, sok halat eszünk a szomszéd Karcsi bácsi jóvoltából, aki lelkes horgász. A múltkor egy nagy zsák vörösszárnyú keszeggel (hej, halászok, haláááászoook....) lepett meg, tegnap meg beállított két hatalmas márnával. Még sose ettem márnát, sőt, még életemben nem pucoltam halat, hát, most már ezt is tudom. Mikor sikeresen elvégeztük Mamival a tisztogatást, a következőképpen készítettem el a halat:

Egy nagy marék zöldfűszert szedtem a kertben (kakukkfű, rozmaring, oregano és bazsalikom), és négy gerezd fokhagymával összezúztam. Sűrűn beírdaltam a halat. A hasüregébe zöldhagymát és citromkarikákat tömtem, kívülről pedig alaposan bekentem a zöldfűszeres keverékkel. Félig megfőtt krumplitt szórtam mellé, ezekre is került a fűszerből, vajat forgácsoltam rá, és így toltam a sütőbe fólia, minden nélkül. Negyven perc alatt tökéletesen megsült. Nagyon-nagyon finom hal a márna!

2012. augusztus 16., csütörtök

A Hangya lecsója - azaz gondolunk a szűk téli hónapokra


A múlt hét végén egy olyan zseniális öreg nénivel találkoztam, akit szerintem soha nem fogok elfelejteni. Ali munkatársának a nagymamája, 84 éves, vak, és amellett, hogy hihetetlen bölcs, és szarkasztikus humora van, annyi élet van benne, amennyi a mi egész családunkban összesen nincsen! Ami a szívén, az a száján, ő mindent megengedhet magának! :) Beszélgettünk. Egyszer csak felém fordul: - Mondd, jányom, aztán befőzni szoktál-e?
- Hát, nem nagyon.
- Akkor lusta vagy! - szólt az ítélet.:)
És bár eddig soha, de azóta egyfolytában befőzünk. Csináltunk csalamádét, hordós savanyút, koviubit, és ezt a lecsót. Sőt Ali többféle csililekvárt is. Nem is vagyunk lusták! :)

Ja, és a lecsó:

12 kg anyagból készült, 8 kg paprikából és 4 kg paradicsomból.
Ehhez 4 mokkáskanál nátrium benzoát tartósítószer került.

A lecsót a saját ízlésvilágunknak megfelelően kisült füstölt kolozsvárin és kolbászkarikán indítottam. (marék kolozsvári, és két szál jófajta füstölt kolbász felkarikázva). Kisütöttem a zsírt belőlük, aztán szűrőkanállal kiszedtem a pörcneműt, hiszen ezeket nem akartam a lecsóba eltenni! A füstös íz és a kisült zsír viszont később igen jó szolgálatot tesz..... A visszamaradt zsírt kivettem, félretettem, és csak minimálisat hagytam a lábosban.
A kevés zsiradékon megpároltam 2 fej hagymát apróra vágva.
Amikor üveges lett, hozzátettem a 4 kg megtisztított, feldarabolt paradicsomot, és főzni kezdtem..
(Ez a Gyula módszere. Gyula! Hol vagy?? Jelentkezz!!!!)
Ebbe került bele a paprika feldarabolva. Addig főztem, míg épp hogy főtt egy kicsit a paprika. Ízlés szerint lehet sózni, borsozni.
Forrón kell az üvegekbe tölteni.
3 kilónként kell 1 mokkáskanál nátrium benzoátot adni, ehhez a mennyiséghez tehát 4 mokkáskanálnyit szórtam szét finoman a megtöltött üvegek tetején. Aztán rálocsoltam a kisült kolbászzsírból annyit, hogy lezárja az üvegek tetejét. És az üvegeket száraz dunsztba raktam..
Ettől nem kell ám zsíros dologra gondolni! Télen, amikor majd elővesszük, csak leszedjük a konzerválás céljából rátett zsírt a tetejéről.




2012. július 19., csütörtök

Miniatűr húsgolyók szójaszószos zöldbabbal


Bár nincs új a nap alatt (és különösen igaznak tartom ezt a mondást az ételek esetében), mégis, amikor nem saját kútfőből főzök, hanem valahonnan inspirálódom, akkor igyekszem alaposan körüljárni a szerzői jogokat :). Ugyanis én is utálom, amikor a szakmai blogomról egyesek csak úgy ukmukfukk lecsennek képeket és használják... Az ételek kifundálása szerintem éppolyan alkotói tevékenység, mint mondjuk nekem egy kép megfestése (még ha nem is annyi idő, és nem is olyan maradandó), ezért tiszteletben tartom az alkotót. Jelen esetben a Chili és Vanília Facebook-os oldalán láttam ezt az ételt. Recept nem volt hozzá, csak kép és laza felsorolás az összetevőkről, úgyhogy én is lazán kitaláltam ennek alapján a saját verziómat. Mautner Zsófia hideg salátaként készítette, mi melegen fogyasztottuk.
A recept végtelenül egyszerű, mégis leírom, mert máskor is szeretném megcsinálni, ugyanis remekül beilleszthető a mostani, kímélő étrendünkbe.
Tehát:

Egy kiló darált, filézett pulykacombból készítettem a húsgolyókat. Korianderrel, római köménnyel, sóval, borssal és persze az elengedhetetlen fokhagymával (4 gerezd) ízesítettem, egy tojással jól összekevertem, és ilyen mini söréteket gyurmáztam a masszából. Macerás, de megéri, mert pillanatok alatt kisül, és körös-körül ropogós :)!

Közben wokban olajat forrósítottam, egy nagy apróra vágott hagyma ment bele, megpároltam, majd  jöhet rá a 800 gr (mirelit) zöldbab. Szójaszószt és egy kiskanál chiliszószt tettem rá, pár levél apróra vágott mentával és egy citrom levével ízesítettem, ebben pároltam addig, míg kb "al dente" lett a zöldbab.
Hát ennyi.

2012. július 8., vasárnap

Tárkonyos, kakukkfüves nyúlragu vargányával


Amint azt az előző bejegyzésben is írtam, megjelent a nyúl a helyi CBA kínálatában, és azonnal vettem, mert hatszáz valamennyi volt kilója. Felkeltette az érdeklődésemet, mert bár gyerekkoromban talán ettem nyulat, de nem nagyon emlékszem rá, viszont főzni még tuti, hogy sohasem főztem. Pörkölthöz vagy vadashoz nem volt kedvem, valami érdekesebbre vágytam, így némi innen-onnan-való inspirálódás után a következő hibrid, de harmonikus fogást fundáltam ki. Elég macerás kaja, de családi eseményeken megéri belefogni.

Nagycsaládi vendégségre való tekintettel jókora adag készült, az arányokat kéretik kisebbíteni....
Két és fél kiló nyúlhúst vettem, nagyon szép tiszta volt, de azért még lehártyáztam, ami zsír felbukkant rajta, azt is eltávolítottam.
Elkészítettem a páclevet: Fél liter fehérborhoz fél liter húslevest öntöttem, egy fej összenyomott fokhagymával, egy felkarikázott citrommal, pár babérlevéllel, néhány szál leszedegedett kakukkfűvel, sóval és borssal, valamint konkrétan négy, azaz négy tárkonylevélkével ízesítettem.
(Ez a szigorú tárkony-minimalizálás azért történt, mert amikor elmeséltem Alinak, hogy miképpen kívánom elkészíteni a nyulat, a tárkonyról határozottan igyekezett lebeszéln. Ugyanis - ahogy mondta - nem tudom megállni, hogy ne tárkonyozzam túl az ételt, ezért jobb, ha inkább hozzá se nyúlok. Én azonban ragaszkodtam a tárkonyhoz, úgyhogy megfogadtam a tanácsát, és valóban nagyon óvatos voltam. Igaza is volt, így lett pont jó!)

Ezen kívül került még a páclébe egy marék szárított vargánya is, és ebbe a lébe forgattam bele a nagyobb darabokra vágott húsokat. Így csücsült jó pár órát egy lezárt edényben a hűtőben. Egy-két nap pácolódás talán jobb lett volna, de erre ezúttal nem volt lehetőség. 

Pörköltalapot készítettem két nagy fej hagymából, egy paprikából, egy gerezd fokhagymából és egy paradicsomból. Egy órán keresztül pároltam folyamatosan pótolva a folyadékot húslevessel. Amikor elérkezett az idő, a húsdarabokat kivettem a pácléből és forró, olívaolajjal finoman megkent seprenyőben megprítottam őket. Aztán nagy cseréptálba tettem a húst, ráöntöttem a pörköltalappal elkevert páclevet (a citromkarikák és a babérlevél kivételével), és lefedve puhára pároltam. Ekkor kivettem a húsokat, majd a mártást fél liter tejföllel, némi forró szafttal és két evőkanál liszttel simára keverve behabartam. Visszatettem az edénybe a húsokat, és fedő nélkül összesütöttem a mártással.

Nem a képen látható rozskenyérrel ettük, az csak díszlet, mert épp elkészült, mire a maradékot lefotóztam. Robbantott krumplival ettük, aminek a nagyszerűsége abszolút nincs arányban azzal, hogy milyen könnyen elkészíthető. Csak az elfogyott, mielőtt, beértem volna a fényképezőgépért.
Alkalmasint azt is elmesélem.

Lyoni nyúlmáj



Most sajnos csak ezzel a ronda fotóval tudom illusztrálni új felfedezésemet: Jelentem, a nyúlmáj finom!
Még sohasem ettem, és most volt a CBA-ban, méghozzá meglepően jó áron. Vettem hát gyorsan egy fél kilót, és úgy döntöttem, kipróbálom a kedvenc helyi falusi éttermünk étlapján szereplő egyik kedvenc ételünket, a Lyoni csirkemájat - ezúttal nyúlmájból.
Most egy olyan ételleírás fog következni, amit elolvasni hosszabb lesz, mint megcsinálni.

Négy személy részére a következőképp készült:
Négy fej hagymát felvágtam, karikáira szedtem, és kb két evőkanál liszttel jól összeráztam egy nylonzacskóban. Bő, forró olajban kisütöttem, papírtörülközőre szedve leitattam a zsírt róla.
Míg a hagyma sült, egy serpenyőt halványan megkentem olívaolajjal, ezen sütöttem ki a májakat.
Én még nem is láttam nyúlmájat eddig, meglepődtem, hogy egész nagy! És a formája is más, mint mondjuk a csirkemáj. Szép rózsás formája van, sütésnél igyekezni kell kiteregetni ezeket a "szirmokat", hogy egyenletesen süljön. Oldalanként két-két percig sütöttem.

2012. június 17., vasárnap

Színpompa


Vagyis a Görög saláta és a Prosciutto con melone házassága.
Megférnek egy tálon is, csak hogy Gyuláéknak legyen igaza: miszerint én szín szerint "főzök". És milyen jó ez így, hát nem pompás ez a látvány? Nem mellesleg ízben éppen olyan jó kompozíció, mint színben.

Fonott calzone




Jó módja a maradék raguk felhasználásának, ha betöltjük valamibe. Ezúttal két maradék ragu töltődött bele valamibe: maradék chilis bab és parmezános spenót, mégpedig pizzatésztába. Másfajta kulimászt is lehet tölteni másfajta tésztába, Bori pl leveles tésztát használt. Itt most inkább a technológiai leírás az érdekes.
Én pizzatésztát csináltam, azt nyújtottam ki vékonyra. Egy tepsinyi méretre nyújtottam ki a tésztából az adott mennyiséget, gondolatban elharmadoltam a felületet, és az ábra szerinti középső egyharmadra fektettem a tetszés szerinti tölteléket. A fennmaradó kétharmadot kétoldalt felvágtam csíkokra, majd a csíkokat felfáltva egymásra helyezve befontam.Az így beterülő tésztát megkentem felvert tojással, és megszórtam reszelt parnezánnal.

2012. május 30., szerda

Gorgonzolás cukkinivel töltött gomba


Mostanában saját kreációkat igyekszem kifundálni, erre például kimondottan büszke vagyok, harmonikus ízkavalkád jött össze. (Három zsenge cukkinire, némi kolozsvári szalonnára, 125 gr gorgonzolára és két tömlő camping sajtkrémre lesz szükségünk, meg persze a fűszerekre.)
Először a tölteléket készítettem el:
Kb öt dkg húsos kolozsvári szalonnát felkockáztam és kis vajon megsütöttem. Kiszedtem a pörcöket, és a vegyes zsiradékra dobtam két hajszálvékonyan felkarikázott cukkinit, pirulásig sütöttem őket, majd a végén két gerezd összenyomot fokhagymát pirítottam hozzá. Felöntöttem két deci húslevessel, amit elforraltam belőle, majd hozzákevertem az összetépkedett gorgonzolát és a két tömlő sajtot, visszaöntöttem a pörcöket, és  borsot tekertem rá. (A kolozsvári miatt sózni nem kellett.) Összeforraltam, petrezselyemmel meghintettem. A gyerekek emellé a mártás mellé gnocchit ettek, mi pedig az ezzel töltött gombafejeket, ami így készült:
Először megágyaztam a gombáknak egy fedeles jénaiban úgy, hogy a maradék egy db cukkinit apróra felkockáztam, friss tárkonnyal összekevertem és megöntöztem egy deci száraz fehérborral. (A tárkony azon kevés fűszerek egyike, melyek szárítva is ugyanolyan zamatúak, mint frissen, ezért ha nincs friss, szárított is jó.) Erre helyeztem a közepes méretű gombafejeket, megtöltöttem a gorgonzolás szósszal, parmezánt reszeltem a tetejére, és lefedve kb fél óráig sütöttem. Ez idő alatt a gomba és a cukkini megpárolódik a borban (amitől különleges zamatot kap az étel), majd fedő nélkül még addig sütöttem, míg a sajt szép piros lett a tetején.

2012. május 23., szerda

Szárított paradicsommal és mozzarellával töltött csirkemell



Hálás dolog a töltött-hús műfaj, a töltelékek lehetőségének tárháza szinte végtelen! Azért vannak alap-darabok, ilyen pl ez a szárított paradicsomos-mozzarellás kombináció.
Ali csinálta, Jamie harmincperces kaják című szuper sorozatának egyik receptje alapján.
Így, ni:

Előkészítette a két darab, csontos-bőrös csirkemellet úgy, hogy a féltekéket leválasztotta a csontról, de a bőrt rajtahagyta. Így négy szép darab mellecske képződött, ezeket kihajtogatta és a vastagabb részbe zsebet vágott, ide került a töltelék, ami a következő módon készült:

Felkockázott egy marék szárított paradicsomot, egy db mozzarellát aprón hozzátépkedett, került bele friss kakukkfű és bazsalikom, két gerezd összenyomott fokhagyma, egy kicsumázott csili felaprítva, só, frissen őrölt bors, olívaolaj és citromlé. Ezeket jól összekeverte, és a zsebekbe gyömöszölte, a zseb száját összenyomta.
Serpenyőben olívaolajat forrósított, és így sütötte meg egészben a töltött melleket, folyamatosan forgatva őket egészen addig, míg mind jól átsültek. Ez kb 20 perc.
Bármilyen salátával ideális.

Indiai paradicsomos csirke garam masalával



Még a Péter hozta Keralából azt az angol nyelvű szakácskönyvet, amiből ma ezt a csirkét főztem. Érdekes, még sohase használtuk eddig, pedig nagyon guszta kaják vannak benne, na de mostantól! Peti ugyanis, akibe kamaszkora ellenére még mindig úgy kell beleimádkozni a kaját, ma este a hatalmas adag megevése után ugyanolyan hatalmasat repetázott.
Épp hogy csak megemlítettem, hogy : Úgy látszik, neked indiait kell főzni, hogy végre rendesen egyél..." Erre ez volt a válasz: "Na végre, kezditek kapisgálni..."

Így készült ez a remek, izgalmas, harmonikus étel:

Kis olajon először megprirítottam a frissen őrölt, két teáskanálnyi koriandermagot, és az egy egész fejnyi megtisztított, összenyomott fokhagymát, két kimagozott, apróra vágott chilit és egy szintén apróra vágott hegyes zöld paprikát.(Nem kell félni, ezektől egyáltalán nem lett erős az étel!)
Hozzáöntöttem a hámozott, felaprított paradicsomot (1 kg), egy jókora, kb hatcentis gyömbérágacskát reszeltem bele. Összeforraltam, majd beletettem a három darabba vágott csirkecombokat (1 kg). Az egész ételhez egy marék friss, felaprított korianderlevélre van szükségünk, ennek a felét ekkor öntjük bele. Megsóztam, és lassú tűzön addig főztem, amíg a hús puha lett. Ezalatt a mártás is szépen besűrűsödik. Az utolsó két percben egy jókora evőkanálnyi garam masala keverékkel ízesítettem, összeforraltam. Amikor kész lett, elkészítettem a csapati-kenyérkéket, és az egészet forrón, a maradék friss koriander illetve zellerzölddel meghintve tálaltam.

2012. május 13., vasárnap

Gorgonzolával töltött hústekercs



Tegnap este, amikor elkészült a vacsora, természetesen frissen, melegen ettük, nagy sikert aratott. Lefotózni azonban csak ma reggel tudtam, amikor is kiderült, hogy nem csak vacsorára, hanem reggelire, hidegen is nagyon finom ez a gorgonzolával és sonkával töltött hústekercs.

Egy kiló soványabb sertéscombot Ali szép vékonyan felszeletelt. Míg ő szeletelt, én elkészítettem a tölteléket.
250 gramm gorgonzolát 100 gr tejföllel higítottam, két gerezd fokhagymával, frissen őrölt borssal és apróra vágott zellerlevéllel ízesítettem. A hússzeleteket enyhén besóztam, füstölt sonka szeleteket fektettem rájuk. Jöhet a töltelék: Kis kupac gorgonzolát halmoztam a szeletek egyik végére, és jó szorosan föltekertem a húst, amit kívülről megszórtam oregánóval. A végénél összenyomkodtam, szükség esetén hústúvel is meg lehet tűzködni, hogy ne folyjon ki a sajt sülés közben.
Az volt a terv, hogy néhány spárgát is teszek a belsejébe, jól kitaláltam, hogy milyen finom együtt a gorgonzola és a spárga, és látványnak sem utolsó, ahogy szeletelésnél szép kis zöld korongok bukkannak elő... Igen ám, de miután elkészült mind a kb 12 darab takaros kis batyu, na akkor vettem észre az asztalon az ottfelejtett spárgát... Kigöngyölni és újratölteni semmi kedvem nem volt, így aztán a köretbe került a spárga.
A köret szintén nagyon finom és látványos volt (csak az sajnos elfogyott a fotózkodás előtt). Sárgarépát, cukkinit, póréhagymát és ily módon a jobb sorsa érdemesült spárgát 12 centi hosszú hasábokra vágtam. A zöldségeket aztán egy rormaringág társaságában egy szelet baconnel összekötegeltem. Ilyen kis kötegből készült pár darab, a hústekercsek mellé fektettem őket a tepsibe, amit persze előzőleg meglegyintettem egy kis olívaolajjal. Pici vizet öntöttem alá, és lefóliázva előbb puhára pároltam, majd anélkül piros-ropogósra sütöttem.
Jó kiadós adag lett, ma ezt visszük Boriékhoz a garden-partyra :).

2012. május 12., szombat

Hortobágyi palacsinta



Van az a nézés, aminek nem lehet ellenállni. Hiába próbálok elszánt lenni Ali fogyókúráját illetően, ha beveti a "Shrek-macska nézést", akkor elvesztem. Márpedig így tett: előbb kiejtette a varázsszót: Hortobágyi, majd pedig elkezdett megejtően pillogni hozzá.

Jó, majd hétfőtől...............

Először is felteszünk két fej apróra vágott hagymából és egy felkockázott paprikából pörköltalapot.
Amikor ez kész, rátesszük az öt darab (csontosan, bőrösen hagyott), nagy darabokra vágott csirkecombot, megpirítjuk innen-onnan. Megszórjuk egy teáskanál pirospaprikával, sóval, borssal ízesítjük, és beleöntjük az előzőleg meghámozott-felkockázott paradicsomot (két db tisztítva). Annyi vízzel öntjük fel, ami bőven ellepi, ezzel rotyogtatjuk lefedve olyan puhára, hogy a hús leváljon a csontról.
Ekkor kivesszük a darabokat, és a kicsontozott húst késsel nagyon apróra miszlikeljük. Hozzákeverjük a pörköltlé egyharmadát és 3 evőkanál tejfölt, ha szükséges, még utólag sózzuk-borsozzuk.
A maradék pörköltlevet 4 dl liszttel simára kevert tejföllel behabarjuk, átforraljuk, és turmixgéppel simára pürésítjük.
Persze amíg a pörkölt fő, addig kisütjük a palacsintákat. A tésztát 2 tojásból, 2 dl tejből, 240 gr lisztból keverjük, picit sózzuk.
A palacsintákat megtöltjük a húsos masszával, és úgy göngyöljük föl, hogy a végeit becsomagoljuk, hogy ne folyjon ki a töltelék. Hőálló tálba rakosgatjuk őket, leöntjük a mártással, és sütőbe téve kicsit melegítjük.
Tálaláskor még pici tejfölt lehet rácsurgatni.
Hát, nem mondom, hogy egy hétköznapi gyorsan összecsapható vacsora, de néha megéri időt szánni rá, mert hihetetlenül harmonikus ez a finom magyaros étel.

2012. április 30., hétfő

Gorgonzolás spárga húsgolyókkal


Na most kapaszkodjatok meg! 350, azaz há-rom-száz-öt-ven forintért jutottunk csodálatos, friss spárgához, egyenesen a termelőtől. És én hülye alulkalkuláltam a mennyiséget, azt hittem, a rendelt adagból még egy csomót leagyaszthatok, de miután megfőztem a tekintélyes létszámra való tekintettel a vacsit, alig maradt lefagyasztanivaló.
Ez a finomság pedig - ami megakadályozta, hogy a mélyhűtő spárgától roskadozzon, mert megettük - így készült:

Először a húsgombócokat kevertem be, de közben azért feltettem a spárga főzővizét (sóval és cukorral persze) is. Háromnegyed kiló darált sertéscombhoz egy nagy fej dinsztelt hagyma került, egy fél fej fokhagyma összenyomva, mozsárban megőrölt koriander, só, bors, és egy felvert tojás. Jól összemalackodtam, aztán kis lappantyúkat gyurmáztam belőle. A víz eközben felforrt, beletettem a spárgát, és két-három percig előfőztem (a sütőben még tovább fog fődögélni úgyis). Kiszedtem, lecsöpögtettem, és kivajazott hőálló tálba fektettem őket szép sorban. 200 gr gorgonzolát morzsoltam rá, és meglocsoltam egy kis főzőtejszínnel. Be a sütőbe 180 fokra.

Eközben a tűzhely tetején....
... Elkezdtem sütni a húskorongocskákat. Csak kis olajjal kentem meg a serpenyőt, így sült meg szép ropogósra mindkét oldaluk. Amíg sülögettek persze kihasználtam az időt, és elkészítettem a mártást.
Szép húsos kolozsvári szalonnát kis kockákra vágtam (egy maréknyit), kis olívaolajon kisütöttem, majd három gerezd összenyomott fokhagymát pirítottam rajta. Fél liter főzőtejszínnel öntöttem fel, belereszeltem egy citrom héját, sóval, borssal és petrezselyemmel ízesítettem. Így rottyintottam még egy-két percig, aztán ebbe a mártásba forgatva tálaltam a húskorongokat a gorgonzolás spárgával együtt.

2012. április 27., péntek

Csökkentett szénhidráttartalmú kenyér


(Hű de tudományos lett ez a cím...)
Amikor ugye az ember fogyókúrázik, igyekszik visszavenni a szénhidrátfogyasztásból, és nem nagyon enni kenyeret. De vannak olyan kaják - mint pl az alábbi padlizsánkrém is - amelyek elképzelhetetlenek valami kenyérféle nélkül. Ilyenkor szoktam ehhez hasonló kenyereket sütni. Van, amikor szárított paradicsommal és olívával ízesítem, mint most is, máskor pedig köménymagot és szezámmagot teszek bele. Az alaptészta minden esetben ugyanaz, mégpedig az alábbi:
Fél kiló zabpehelylisztet és fél  kiló csökkentett szénhidráttartalmú lisztet (mindkettő bioboltban kapható), egy egész kocka összemorzsolt élesztőt, 350 ml vizet, egy kiskanál cukrot, három kiskanál sót alaposan összekeverek, meggyúrok. Ha ízesíteni van kedvem, a különleges hozzávalókat is hozzákeverem persze, ezúttal fél marék olajbogyó és ugyanennyi, szintén apróra cafatolt szárított paradicsom került bele. A tészta elég rugalmas lesz, kb 7 cm átmérőjű kis hurkákat formázok belőle, és megtekerem őket. Én úgy szoktam keleszteni, hogy kilisztezett cserépedénybe helyezem őket, és a fedelével együtt beteszem a sütőbe melegentartó üzemmódba (35 fok). Kb egy óra alatt szépen megkelnek a kiflikék, na ekkor alaposan feltekerem a sütőt 250 fokra, és uzsgyi, kezdődhet a sülés. Kb fél óra alatt szép ropogósra sül. Hogy úgy mondjam, talán túlzottan is ropogósra, fogakra veszélyes péksütemény ez....
Két nagy előnye is van ennek a kenyérnek: az egyik, hogy nagyon tömör, masszív kenyér, ezért csak egész keveset tud megenni belőle az ember, tehát igazán fogyúkúrabarát. A másik, hogy jó sokáig eláll, egy kilónyit egy hétig is rágcsálunk.
Külön felhívnám a figyelmet a képen látható szép és jó minőségű konyharuhára, ami szerintem nagyon tuti vétel volt. Aki szeretne ilyet, most rohanjon a hozzá legközelebb eső Pennybe, mert ott 10 db-ot lehet venni egy csomagban 1290,- forintért.

Paprikás padlizsánkrém


Sokszor csináltam már padlizsánkrémet saját kútfőből, de minden alkalommal másképpen, mert sose emlékeztem, hogyan is csináltam előzőleg. Így aztán minden alkalommal újra és újra fel kellett találni, és hol ilyen lett, hol olyan... Ez a mostani viszont olyan jól sikerült, hogy most gyorsan le is írom a receptjét.
Négy közepes méretű padlizsánt és két db pritamin paprikát villával megszúrkáltam és 180 fokon kb egy óra alatt megsütöttem. Fedeles edénybe zártam a zöldségeket kis időre, ettől könnyedén lejött a héjuk. Feldaraboltam, majd aprítógépbe tettem őket, és egy deci extraszűz olívaolajjal krémesítettem a masszát. Két gerezd összenyomott fokhagymát, egy kiskanál frissen őrölt borsot és kb két kiskanál sót szórtam bele és jól összedolgoztam. Na és itt jön bele a három új hozzávaló, amit eddig nem tettem bele, de most igen, és többé már nem is akarom kihagyni: másfél evőkanálnyi mustárt és egy kanálnyi majonézt, valamint egy fél citrom levét adagoltam hozzá, és ezekkel kevertem készre. Vannak, akik nagyon karakteresen majozézesre ízesítik, én azt nem annyira szeretem. Nem akartam, hogy kikönyököljön a majonézes jelleg, domináljon csak a padlizsán íze! Csak egy kicsi kell bele, hogy simulékonyabb legyen az íze.

2012. április 8., vasárnap

Húsvéti Kocsonya

Minden Húsvétkor, amikor füstölt sonkát főzök, lefagyasztom a főzőlevet, mert jó lesz az még babhoz, lencséhez, stb. De most maradt egy liter, ami már nem fért be a hűtőbe. Kezdetét vette hát a Húsvéti Sonka Ezer Arca Project, amikor is feltalálom a sonka újrahasznosítását.
Kocsonya - ez lett a főzőléből.
Ha időben eszembe jutott volna ez a mentőötlet, akkor már eleve tettem volna a sonka főzővízébe kocsonyásító cuccokat, de nem jutott eszembe. Így utólag kocsonyásítottam zselatinnal. (Alapból nem szeretem a zselatint, de jelentem: a Dr Oetker zselatin-por színtelen-szagtalan, teljesen bejött.)
A sonkalevet ugyanannyi vízzel hígitottam, hogy ne legyen olyan sós. Minden fél liter vízhez egy zacskó zselatinpor jár. Zacskónként 4 kanál vízzel fel kell főzni, és a többi léhez keverni. Melegíteni lehet, de főzni nem. Kissé langyosan kell a tálkákba porciózott húsra önteni, majd hűtőben dermeszteni.
Mivel Húsvét, ezért én főtt tojás karikákkal és felaprított friss zöldhagyma- forgácsokkal dobtam fel a kocsonyalevet.

2012. március 7., szerda

Vidám főzelék

Hát nem vidító már a látvány is önmagában? A gyönyörű élénk zöldborsószemek a répa bájos narancssárgájával? De. Hát még ha meg is ízleljük ezt a friss, üde, könnyed enyhén édeskés ételt. Mert a Finomfőzelék szerintem igenis finom. Soha nem értettem azt a makacs undort, amit az emberekből általában kivált. Én szerettem gyerekként is, és most újra fölfedeztem: szeretem! Ennek ellenére, magam sem értem, miért, most csináltam először.
Nagyon egyszerűen és gyorsan elkészíthető, tápláló és olcsó étel.

Nálunk mindenből mennyiség készül, most aszerint jegyzem le, ahogy tegnap készült, kisebb létszám esetén kéretik arányosan csökkenteni az adagokat.
Voilá:

Kis vajon megpároltam először az apró kockákra vágott nyers répát, kb 80 dekát. Amikor félig megpuhult, hozzáöntöttem másfél kiló zöldborsót (koratavasz lévén természetesen mirelitet), ezt is pároltam egy keveset, majd felöntöttem kb 3 dl húslevessel. Amikor a leves elfőtt,kb fél liter tejjel pótoltam a folyadékot és készre puhítottam a zöldségeket. Mivel a borsó nagyon zsenge volt, ez hamar bekövetkezett. (Mirelit esetén én Iglo terméket szoktam vásárolni, most Zöldségkert nevű gyártótól kaptam csak, de ez is nagyon zsenge volt)
Kb 2-3 evőkanálnyi lisztet hintettem az edénybe, ezzel sűrítettem be a mártást. Ilyenkor lehet még ízesíteni, só mindenképp kell bele. Mindkét zöldség eléggé édes, de aki még ennél is édesebben szereti, nagyon pici cukorral még fokozhatja az élményt. Végül jöhet rá a felaprított petrezselyem, és kész is.
Van, aki fehérrépát és karalábét is tesz bele, tisztában vagyok ezzel a megoldással is, én azonban így szeretem, punktum :).

2012. február 26., vasárnap

Grillezett lazac rokfortos-parmezános spenóttal

Egyszerűen hihetetlen szép, ilyen vastag húsú lazacot árultak itt nálunk a sarki kiskoszosban! Igaz, fagyasztva, de 2500,-/ kg áron. Egyszer megvettem egy egész halat, és 400-500 gr-os darabokban lefagyasztottam, ebből időnként előveszek egy-egy darabot, még tart. Most egy 500 gr-os darab került sorra, és hárman nem tudtuk megenni. Rokfortos spenótot készítettem hozzá, hát, életem egyik legjobban sikerült vacsorája volt!
Először elkészítettem a spenótot.
Kb kilónyi szép vastag, húsos spenótot alaposan megtisztítottam (vastag ér eltávolítva, homoktól nagyon leöblítve). Kis vajon megpároltam egy egész fej (megtisztított), szeletekre vágott fokhagymát. Rádobtam az egészben hagyott spenótleveleket, megfonnyasztottam, szerecsendiót reszeltem rá, és kis húslevessel felöntve pároltam. Amikor a húsleves nagyjából elpárolgott, kevés főzőtejszínnel öntöttem föl, majd maréknyi reszelt parmezánt és rokfortot kevertem hozzá. Ízlés szerint só-bors, percek alatt kész is.
Jöhet a lazac.
Serpenyőben felforrósított (kevés) olívaolaj-vaj keverékén először nyolc percig sütöttem a hal egyik oldalát. Aztán a másik oldalát hat percig, majd a széleit is kb 3-3 percig, míg mindenhol ilyen szép barna kérge lett, belül azonban omlós és rózsaszín maradt.
Hangsúlyozom, ez ritka szép vastag lazac! Ha valaki vékonyabb példányhoz jut, de szeretné ilyen szép rózsaszínen tartani a megsült hal belsejét, akkor természetesen elég kevesebb ideig sütnie.

2012. január 22., vasárnap

Tagine

Csodálatos cseréptálat vettünk az Őrségben. Amióta megvan, sok és változatos ételt készítettem már benne, nagyon szeretem.
Ma a tagine volt soros, vagyis tazsin, a marokkóiak pörköltje. Állaga alapján valóban ez az ő pörköltjük, sokfélesége miatt viszont inkább azt mondhatnánk, olyan ez, mint nálunk a lecsó: ahány ház, annyi lecsó, és ahány háziasszony Marokkóban, annyiféle tazsin.
Vannak azért alapreceptek, nagyjából azok ötvözetéből készítettem el ma az én saját tazsinomat. A tazsin ugyebár a hagyományos csúcsos tazsinfőző cserépedényben készül, nálunk az elég ritka, ilyen fedeles cseréptál pedig sok magyar háztartásban van, tökéletes tazsin készülhet ezekbnen is.
Tökéletes, mondom én - de nagy az arcom. Hiszen még soha nem ettem autentikis tagine-t sehol. Nem is jártam még arab országban. Ali viszont igen, és mivel tunkolás közben csak ezt mammogta: Mmmm, iggenn, ez, az, mmmmm, ez pont olyan! - ez jó visszajelzésnek tűnt.
Szóval.
Lábosban megdinszteltem nem kevés (5 fej) apróra vágott hagymát, egy kápiapaprikát, a legvégén hozzáadtam lereszelve 3 kövér gerezd fokhagymát, egy kb négycentis gyömbérágat, valamint egy citrom héját. Lassan, nagyon lassan történt mindez. Amikor már homogén masszává szelídült a jó kis vastag pörköltalap, hozzáadtam a fűszerkeveréket, ami a következő alapfűszerekből készült:
Egy-egy teáskanál római köményt, zöldborsot, korianderbogyót kőmozsárban összezúztam, majd csipetnyi kurkumát és fahéjat is hozzákevertem és a pörköltalapba öntve pár másodpercig pirítottam.
Míg a hagyma lassan rotyogott, szép komótosan felkockáztam a másfél kiló marhahúst: jelen esetben a mélyhűtő kievése céljából marhanyak és alaposan megtisztított marhalábszár került a vágódeszkára. Tudjuk persze, hogy birkahúsból illene, de marhából se kutya (pláne, hogy jobban is szeretem).
A húst a lábosba forgattam, pár percig pörköltem, míg szépen megpirult és a jó vastag alapszaft mindenhol körbevette. Ekkor hozzáadtam két vastag sárgarépát hasábokra vágva, felöntöttem mindazzal a sok finom hozzávalóval, amiben majd a cseréptálban - mint kemencében - szép lassan, órákig párolódik-puhul-szaftosodik majd a husi, azaz:

Felöntöttem kb háromnegyed liter húslevessel, két gránátalma kipréselt levével, két evőkanál áfonyalekvárral és 100 gr paradicsompürével. Kb 10 db kimagozott datolya is került bele. Kissé megsóztam, és átöntöttem az időközben előmelegített cseréptálba.
(A tál védelme érdekében ezt úgy kell csinálni, hogy hidegen tesszük be a sütőbe, és amíg a sütő melegszik, a tál is fokozatosan melegszik fel a kívánt fokra)
Lefedve, kb két és fél óráig párolódott 220 fokon, addigra ez a sok lé kellő sűrű állagot vett fel.
Amikor a hús vajpuha lett, a cserépedényt kivettem a sütőből, hozzákevertem némi "zsülienre" (bocsánat, annyira sznobnak érzem magam ettől a kifejezéstől, de hát így hívják... :)) vágott kápiapaprikát és újhagymát, felaprított petrezselymet, és a cserépfedelet 10 percre visszatéve így hagytam még kicsit pihenni.
Bármilyen kenyérfélével isteni tunkolni.