Aki igazi gourmand-okat lát vendégül, annak igencsak föl kell kötnie a gatyáját. Márpedig tegnap Gyuláék jöttek hozzánk vendégségbe. Valami különlegességgel szerettem volna őket elkápráztatni, olyasmivel, amit még nem ettek. De ugyan mi lehetne az, amit ők ne ettek volna? Nyilván csak valami olyasmi, amit éppen akkor találtam ki. Íme:
A karajszeleteket kicsontoztam, levágtam a külső hártyájukat, és kiklopfoltam őket. Aztán bekentem fokhagymával elkevert pestóval, majd nyers füstölt sonkával(húsvétról maradt, nem főztük meg) és sajttal (ízlés szerint választható) együtt tekertem fel. Szépen lerakosgattam a kis roládokat egy magas tepsibe, és öntöttem rá egy kis vörösbort. Olajjal nem kell meglocsolgatni, mert a pestóból nagyon sok olaj kifolyik. Lefedve órákon át pároltam lassú tűzön, időnként meglátogatva, pecsenyelével locsolgatva.
Amikor már puha volt, kivettem a tekercseket a tepsiből, és a fölösleges olajat átöntöttem egy serpenyőbe: ezen a pestós olajon sütöttem meg aztán a rozmaringos-zöldfűszeres újkrumplit. A roládokat aztán szépen visszarakosgattam a tepsibe, és leöntöttem vörösborral elkevert tejszínnel. Ezzel addig rotyogtattam még lefedés nélkül a pecsenyét, amíg sűrű, homogén masszává nem vált ez a mártás, és a hús teteje szépen megpirult. Tálaláskor szépen bevonjuk a hústekercseket ezzel a mártással (amit a fotózás előtt elfelejtettem megtenni). Nem azért mondom, de a kapris-rokfortos gombával igazán harmónikus és különleges ízvilággá olvadt mindez össze.
Az más kérdés, hogy az elkápráztatás nem sikerült, mert a sonka túl sós volt....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése