2009. május 27., szerda

Könnyített Cézársaláta


Na, nem azért könnyített, mert könnyebb elkészíteni - egyébként is nagyon könnyű -, hanem azért, mert igyekeztem kicsit kímélőbben elkészíteni. Azt ugye mondanom sem kell, hogy a Cézár salátának hánymillió változata létezik, ez most mindegy is, a lényeg, hogy amikor elolvastam egy leginkább "alap"-nak tartott verzióban a hat evőkanál olívaolajat mint hozzávalót, az szóba se jött, mivelhogy diétázunk ugyebár. Még ez a könnyített verzió sem mondható igazán könnyűnek, de legalább a szándék megvót...
Amellett, hogy keringenek bájos mendemondák a mű (vagyis A Czézár Saláta) keletkezésének körülményei körül, abban is megoszlanak persze a vélemények, hogy van-e benne csirke, avagy nincs. A miénkben most volt - hogy legalább legyen benne valami :), de elsősorban azért, mert maradt tegnapról egy iciripiciri kis nyers csirkemell.

Olívaolajon megpirítottam a csirkemell-szeleteket. Közben feltettem egy kis vizet forralni.
Eredetileg nyers tojást lenne illendő elkeverni az öntethez, de bevallom, engem nem visz rá a lélek. Valahogy nincs bizalmam a nyers tojáshoz. Így aztán egy percre forrásban lévő vízbe dobtam a tojásokat, aztán folyó víz alatt kihűtöttem őket. Ettől még folyós marad, de már elveszíti azokat a baktériumokat, amik esetleg benne lennének, ám persze nyilván nincsenek benne. A tojásokat aztán egy tálba folyattam, egy kanál olívaolajat, egy pohár joghurtot, egy kiskanál mustárt és egy kevés szardellapasztát nyomtam bele, és összekevertem.
Közben megcsináltam a crouton-okat is: a tegnapi martadék fűszervajon megpirítottam a kenyérkockákat (amik a valóságban nem üszkösödtek el annyira, mint az a fotón látszik), a végén három gerezd fokhagymát is rányomtam és pár pillanatig együtt sütöttem.
Aztán nagyobb fecnikre szaggattam a salátaleveleket. Római salátából kellett volna csinálni, de sajnos nem kaptam, így maradt a kevésbé karakteres jégsaláta. Aztán felcsíkoztam a csirkét és összekevertem a salátát az öntettel, végül megszórtam a kenyérkockákkal és reszelt parmezánnal. Ez az étel bizony megérdemli a hírnevét...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése