Zúzmarapörkölt

A nagymamám nevezte következetesen és makacsul zúzmarának a csirkezúzát - mondván hogy ennek legalább van valami értelme. Nem ez volt az egyetlen vicces félrehallás a nagyszüleim körében: apai nagypapám pedig szempillérnek titulálta a szempillát :).
Akárhogy is hívjuk, gyerekkoromból emlékszem, hogy a Mama bizony gyakran kedveskedett a Papának ilyen fogásokkal, aki kifejezetten imádta az ehhez hasonló belsőséges huncutságokat, emlékszem, pl "savanyú tüdő" is gyakran volt az asztalon. Utóbbit már a neve és a színe miatt sem voltam hajlandó sohasem megkóstolni, és ez azt hiszem, már így marad egész életemben. A zúzapörköltet azért megkóstoltam, az legalább piros volt, de soha többé nem lehetett rávenni arra, hogy én valaki másnak a gyomrát rágcsáljam.
Így aztán, amikor szerelmünk hajnalán az Én Rózsám (hogy Cicukát idézzem) azzal állt elő, hogy úgy enne egy kis zúzapörköltet, hát gondoltam, megpróbálom, és egy szép napon ezzel vártam haza az uramat. Amint betoppant a konyha ajtaján, beleszimatolt a levegőbe, és a következő párbeszéd zajlott le köztünk:
- Mmm, de jó illat van, mit főztél?
- Zúzapörköltet.
- Jaj, de jó, hol van?
- Kidobtam.
- KIDOBTAAAD? de hát miért??
Hát azért, mert gyerekkori emlékeim oly távol voltak már, hogy nem emlékeztem, milyen volt az állaga, jellege ennek az ételnek. Főztem, főztem én ezt a zúzát órákon át, mégsem akart olyan vajpuha lenni, amilyennek én szerettem volna. Épp azt utáltam benne, ami miatt mások szeretik: a puhaságában is kissé gumiszerűen küzdelmes jellegét, így dühödten kidobtam. Nagyon csalódott volt szegény vacsora nélkül maradt Ali, és váltig állította, hogy annak bizony olyannak kell lennie.
Tizenhárom év telt el az incidens óta, és egy hirtelen ötlettől vezérelve ma újra megpróbálkoztam vele. Most már tudom, hogy milyennek kell lennie, nem vártam el ettől a hihetetlen tömör izomcsomótól, hogy olyan vajpuha legyen, hogy a nyelvemmel szét tudjam morzsolni.
Így aztán oda jutottam, hogy beláttam, a maga nemében valóban finom ez az étel. Még ettem is belőle, igaz ugyan, hogy óvatosan csak a szaftját tunkoltam :).

És így készül, semmi meglepő nincsen benne:
Három fej hagymát és egy marék darabolt paprikát lassú tűzön megpárolunk, két gerezd fokhagymát is adva hozzá. Ha kész a pörköltalap, rádobjuk az apró darabokra vágott zúzát, és addig pirítjuk, míg levet ereszt, majd elfővi azt. Ekkor meghintjük pirospaprikával, gyorsan megkeverjük és felöntjük húslevessel, sóval, borssal, késhegynyi őrült köménnyel és babérlevéllel ízesítjük, három meghámozott-feldarabolt paradicsommal felöntve szép lassan addig pároljuk, amíg megpuhul.
Nosza, lehet tunkolni!