Cukkinis-gorgonzolás tagliatelle

Bohó fiatal koromban - bár még élénken emlékeztem arra, ahogyan a nagymamám olyan szaporán szecskázta a frissen készített tésztát a vasárnapi levesbe, mint a motolla - , sokáig azt vallottam, hogy ugyan már, minek házilag tésztát gyártani, amikor a száraztészta is éppen olyan remek, ráadásul tíz perc alatt kész van?
Ez a szemlélet tulajdonképpen eltartott egészen mostanáig. De most gyökeresen megváltoztattam a véleményemet. Szülinapomra tésztagyártó gépet kaptam, pontosabban ez nem gyártja, hanem nyújtja és vágja a tésztát, mindenesetre inspirálóan hatott tésztagyúrási kedvemre. Amilyen finom tud lenni a száraz tésztából készült étel, hát annál bizony százszor jobb a friss házi! Ezt most kipróbáltuk, és amikor kicsit több időm lesz majd, mint a szokásos tízpercalattösszedobokegyvacsit, akkor mindig ilyen tésztát fogok főzni. (na majd meglátjuk.)

A tészta alapreceptje roppant egyszerű:
(Rögtön dupla adagot írok, egy rendes olasz család se dekázgat 450 gramm liszttel, és mi tiszteletbeli rendes olasz család vagyunk...)

900 gr finom búzalisztet összekeverünk 4 teáskanál sóval. Egy kis mélyedést vájunk a lisztbe, ebbe öntjük a 8 db felvert tojást és 4 evőkanál olívaolajat. Az egészet nagyon-nagyon alaposan összegyúrjuk - bevallom, ez azért eléggé férfias része a dolognak - , majd a kész kemény tésztát folpackba csomagoljuk, és minimum negyed órára hidegre tesszük. A hűtési idő elteltével vékonyra nyújtjuk a tésztát, majd a kívánt szélességre metéljük.

Mivel most cukkinis-gorgonzolás tagliatellét készítettem, a tésztát hat mm szélesre vágtam. Mindehhez természetesen nem létszükséglet a tésztavágó gép: éles késsel nem nagy ügy fölszecskázni.

Mielőtt megfőztem volna a tésztát, elkészítettem a mártást.

Ez az egyik kedvenc tésztaragum, Toszkánában "lőttük". Visszajáró lelkek vagyunk a világban: ahol valaha jól éreztük magunkat, szívesen visszamegyünk oda, amikor legközelebb arrafelé járunk. A bolognai könyvvásár mindig remek alkalom arra, hogy egy kis olaszországi utazgatást mellécsapjon az ember, ebbe a certaldoi eldugott kis családi éttermecskébe például évről évre visszajártunk. Casa Chianti, ez a neve, egy kicsi, barátságos kis étterem, maximum tíz asztallal. Évről-évre hűségesen visszajártunk, jókat beszélgettünk a tulajjal, Cristinával, aki egy világlátott fiatal nő, meg a pincér fiúval, aki egy vagány srác, csak olaszul tud, azt is toszkán tájszólással. Egy hét Certaldóban, és az ember bele is jön a toszkán beszédbe. Egyszer sikerült elcsípnem magát Francescát is, a szakácsot, amint a konyhaajtóban levegőzött. Ő Cristina nagymamája, és tőle származik a világhírű Gnocchi á la Francesca. Az ő gnocchija valami ilyesmi mártással volt tálalva. Nem mertem megkérdezni tőle a receptet, csak az ízélményeim alapján tájékozódtam, szerintem valami ilyesmi módon készülhetett:


3-4 db nagyon zsenge cukkinit milliméternyi szeletekre aprítottam, és vajon kissé barnára sütöttem őket. Rányomtam négy gerezd fokhagymát, csöppet pirítottam őket, majd két jókora darab gordonzolát aprítottam bele, és hozzáadtam egy maréknyi mascarponét. Sűrű tejszínnel is lehet csinálni, de a tejszín nem mindig kedvemre valóan sűrű. Néhány szép zsályalevelet aprítottam bele (a hó alól kotortam ki őket :)), jócskán tekertem bele friss borsot, megsóztam és addig kevergettem mérsékelt tűzön, míg a sajt homogén masszává olvadt.

Csak ekkor főztem, ki a tésztát, ami, vigyázat, jóval kevesebb főzési időt igényel, mint a száraztészta: elég volt 3-4 perc.
Tálaláskor pirított chilis dióval szórtuk meg az egészet, remekül illik a gorgonzolás mártáshoz.

utóirat:
Két éve visszalátogattunk az étterembe. Eladták. Se Cristina, se pincérfiú, se Francesca. Se jó kaja. Nagyon szomorú visszatérés volt. Ezzel a tésztával szeretnék emléket állítani Francesca gnocchijának (illetve mártásának). Köszönjük, Francesca!