Hófehérke - avagy a Kőrözött Ínyesmester szerint

A kissé cinikus hangvételű címválasztás nem véleményezést takar: a kérdéses étel essssszméletlen finom! Ugyanis, ahogyan azt az előző posztban (jó régen :) ígértem, bizony megcsináltam azt a juhtúróból készített kenceficét, ami a Bűvös Szakács blogján keltette fel az érdeklődésemet, méltán! Ők pedig a régi nagy klasszikustól, Ínyesmestertől merítettek.

Most, hogy így körüljártam a szerzői jogokat :), jöhet a recept.

Az eredeti recept itt olvasható, én kicsit eltértem.

400 gr friss juhtúrót összekevertem 100 gr vajjal és másfél evőkanál szardellapasztával. ( Az eredeti Ínyesmester-recept szardellát ír, de azt nem kaptam, pasztával is tökéletes volt), 2 evőkanál felaprított kapribogyóval.

Száraz serpenyőben megpirítottam 2 mokkáskanálnyi köményt, amit aztán mozsárban megtörtem. Ezt is hozzákevertem. A túró állaga ugyebár mindig más, ha túl száraz, lehet pici tejföllel lazítani, ehhez most nem kellett.

A hagymát nem kevertem hozzá, ahogy egyébként szoktam, hanem csak a végén szórtam rá frissen.

A levendulát, esküszöm, nem ettem hozzá. Csak a szín miatt kellett a képre, mivel olyan halonánka volt. Nem akarok állást foglalni a körözött-eredetvitában: én mindegyiket szeretem. Ez - bárhogy is hívják - csodafinom,

A Körözött - szerintem

Döbbenten olvastam nemrég Bűvös Szakácsnál, hogy az a narancssárga kencefice, amit évtizedek óta körözöttnek hívunk, az nem is körözött. Mert - ahogy Ínyesmestert idézi, az igazi-echte-autentico-körözött az ez: fehéren, szardellával, kapribogyóval, sörrel. Isssstenien hangzik, feltett szándékom, hogy meg is csinálom a napokban.

Arra azonban képtelen vagyok, hogy tudatmódosítást hajtsak végre: nekem ugyanis EZ a narancsárga izé jelenti a KÖRÖZÖTTET. Ínyesmester ide vagy oda.

Azért kerül ide ez az egyszerű de nagyszerű finom magyaros nyami , mert Bori sokszor kérdezte, hogy csinálom, hogy lesz az enyém ilyen.

70 gr túróból készítem, fele juhtúró, fele tehéntúró. Az utóbbi időben rászoktam, hogy nem hagyom morzsalékosan a túró szemcséit, hanem szeretem krémesíteni: az aprítógépben addig fárasztom a túrót, amíg szép krémes állaga lesz.

Aztán átteszem egy keverőtálba, hozzászórok egy fej nagyon apróra metélt lilahagymát, mokkáskanálnyi mustárt, egy csapott evőkanál egész köményt. Aki akarja, meggyötörheti mozsárban. Én nem szoktam, mert kimondottan szeretek ráharapni a kis holdacskákra. Ehhez a mennyiséghez csapott evőkanálnyi paprikát szórok, nem biztos, hogy sózom, mert a juhtúró sós.

Már csak össze kell keverni.

A színe nem azért ilyen intenzív, mert irreálisan sok paprikát tettem volna bele, hanem azért, mert a paprika, amit őstermelőtől sikerül beszerezni, ilyen piros (köszönjük :))! Évekig megőrzi a színét és zamatát!