Kövönsütött pizza

Szeretek pizzát sütni. Eddig mindig Stahl Judit zöld könyvéből csináltam a tésztát, az is jó.

Most azonban kedvenc szakácsom, Jamie Olasz kaják című könyve volt segítségemre.

Maga a tészta nem sokban különbözik az eddigiektől, csupán annyiban, hogy ebben nincs olívaolaj.

A titkos tudomány ez esetben a kő.

Nem, nem kőleves lesz, nem is kőpizza. A kő segít olyan állagot elérni, amilyenre mindig is vágytam: ropogós, ám kicsit mégis szaftos, csodás pizzák sülnek így.

A tészta alapreceptje ez esetben:

1 kg liszt

1 csapott evőkanál só

2 tasak élesztőpor

1 ek kristálycukor

650 ml langyos víz.

Azt most nem írom le újra, hogyan keverjük, dagasszuk, keltessük, nyújtsuk a tésztát, mert egyrészt itt van, másrészt úgyis mindenki tudja. Kedvenc paradicsomszószomat sem írom le, mert az is itt van.

A lényeg, hogy aki a kemencében sült pizza rajongója, az szerezzen be egy szép nagy, kb3 cm vastag, a sütő méretének megfelelő mészkő vagy márványlapot. Akinek a férje nem kövekkel foglalkozott, mint az enyém, és nincs tele a kertje alapből kővel..., annak bizony el kell mennie egy építőanyagkereskedőhöz, és beszerezni az áhított darabot.

De én jódolgomban csak kislattyogtam papucsban a kertbe, és az ősz óta össze nem söpört avar alól kikotortam néhány mészkőlapot és alaposan megsikáltam.

Ezeknek a formája ugyan nem olyan takaros, de megteszi. A sütőrácson puzzle-szerűen rakosgattam ki a darabkáimat, betoltam a 250 fokra előmelegített sütőbe, és kb fél óráig hevítettem a köveket.

A pizzatésztát közben kb akkora és olyan formájú darabokra nyújtottam ki, mint a kövek, gyorsan ráhelyeztem, és szintén sebes modulatokkal megkentem és megpakoltam a rakománnyal. (Kesztyűs kézzel!!) visszatoltam a sütőbe, és szép piros-ropogósra sütöttem.