Most, hogy így körüljártam a szerzői jogokat :), jöhet a recept.
Az eredeti recept itt olvasható, én kicsit eltértem.
400 gr friss juhtúrót összekevertem 100 gr vajjal és másfél evőkanál szardellapasztával. ( Az eredeti Ínyesmester-recept szardellát ír, de azt nem kaptam, pasztával is tökéletes volt), 2 evőkanál felaprított kapribogyóval.
Száraz serpenyőben megpirítottam 2 mokkáskanálnyi köményt, amit aztán mozsárban megtörtem. Ezt is hozzákevertem. A túró állaga ugyebár mindig más, ha túl száraz, lehet pici tejföllel lazítani, ehhez most nem kellett.
A hagymát nem kevertem hozzá, ahogy egyébként szoktam, hanem csak a végén szórtam rá frissen.
A levendulát, esküszöm, nem ettem hozzá. Csak a szín miatt kellett a képre, mivel olyan halonánka volt. Nem akarok állást foglalni a körözött-eredetvitában: én mindegyiket szeretem. Ez - bárhogy is hívják - csodafinom,
Klassz!
VálaszTörlésFőleg a köménymag megpattogtatása tetszik, aztán mozsárba... így az igazi.
És miért nem kóstoltad meg hozzá a levendulát? Lehet, hogy jó... :)))
Tényleg, aminek az elkészítésébe ennyi energiát feccöltek, az csak isteni lehet - vagy ördögi. Állítólag a levendula valóban ehető, én ugyan még sosem ettem. Teának is ajánlják, és ezzel kapcsolatban felhívnám a figyelmedet: ne forrald sokáig zárt lakásban, mert egy idő után elviselhetetlen, sőt egyenesen fullasztó pára jön létre, ami nehezen kiszellőztethető.
VálaszTörlésA szardellapaszta vajjal kikeverve is nagyon jó. Ha egyszer nem lesz elég időd a fenti étek ilyen bonyolult elkészítésére, egyszerűen odateszed a tálcára a hozzávalókat és menetközben kevered össze - külön a hagyma hersegése jobban esik majd fogaid között, mint összeaprítolva. Amellett csak annyit keversz, amennyi éppen elfogy és nem kell a maradékot tárolnod. Ugyanis másnapra-harmadnapra rendszerint megbüdösödnek a hagymás keverékek.